A Nirvana története:

A Nirvana egyike volt a rockzene legfontosabb bandáinak. Cobainéknak sikerült az, amiről minden magára valamit is adó banda álmodik: megváltoztatták a rocktörténelmet.

A Nirvanát a horvát származású basszusgitáros Krist Novoselic alapította Kurt Cobain gitárossal. A történet egy Aberdeen nevű kisvárosban indul, ahol a Nirvana tagjai felnőttek.

Aberdeen húszezres lélekszámú tipikus amerikai városka, masszív kispolgári társadalommal és ehhez tartozó ingerszegény környezettel. Nem könnyű itt felnőni egy fiatal srácnak, ha olyan, mint Kurt Cobain: bizonytalan a családi háttere (szülei nyolcéves korában elválnak), a képregények meg a verekedések helyett a rajzolás és a zene érdekli. 

Cobain nem fejezi be a középiskolát, anyja kidobja, alkalmi szállásokon húzza meg magát, majd apjához fordul, aki azt tanácsolja neki, hogy adja el a gitárját, és álljon be a haditengerészethez. Apjával ezután nyolc évig nem beszél. Tengerészet helyett a város szállodájában jelentkezik, ahol munkát kap: a kandallókat pucolja. Hétvégeken barátjával, a szobafestő Novoselickel zenélgetnek, alkalmi partnerük Dale Crover, a Melvinsből. A punkzenével mindannyiukat Buzz, a Melvins másik tagja ismerteti meg, aki elviszi magával Kurtöt egy Black Flag-koncertre. Zenekaruk neve eredetileg Skid Row volt.

Aztán Seattle-ben az egyik koncertjükre senki sem ment el, kivéve Jonathan Ponemant és Bruce Pavitett, akik ez idő tájt alapítják meg Sub Pop néven független lemezkiadójukat. A Nirvana tagjai valahogy összekaparnak annyi pénzt, hogy fölvegyenek egy demót, amelybe annyira beleszerelmesedik Poneman, hogy fölajánlja: megjelenteti az anyagot kislemezen. Az 1988 októberében ezer számozott példányban megjelent, Love Buzz kislemez címadó dalát eredetileg egy Shocking Blue nevű holland együttes játszotta.

A Bleach csak egy évvel a felvétel után, 1989 őszén jelenik meg. A Nirvana tagjai búslakodás helyett átruccannak Európába egy nyolchetes turnéra, Tad nevű Sub Pop-os testvérzenekarukkal. A koncertkörút során eljutnak Budapestre is, ahol a Petőfi Csarnokban lépnek föl, '89. novemberében mintegy kétszáz álmélkodó előtt.

Angliában  igen kedvezően ítélik meg a Nirvanát. Az angol lapok világgá kürtölik, hogy itt van egy marhavad amerikai banda, amelynek tagjai vakmerőbben ugrálnak le a színpadról, mint a rajongóik. (Cobain nagy találmánya, hogy dal közben leveti magát a gitárjával együtt, és a közönség között játszik, majd visszakecmereg, hogy az énekstrófa már a színpadon érje.)

Amerikába visszatérve a zenekarból kilép Jason Everman gitáros, aki nehezményezi, hogy nem írhat dalokat. (Everman a Soundgardenben folytatja.). Dobosuk is távozik, úgyhogy egyetlen 1990-es lemezfelvételükre (két dalt vesznek föl), Dan Petert hívják segítségül a Mudhoney-ből. A '90 szeptemberében piacra kerül a Sliver kislemez. A címadó dal témája meglepő: egy kisgyermekről szól, aki azt álmodja, hogy egyedül hagyták otthon a szülei, és ezért nagyon megijed.

A kislemez után végre megtalálják igazi dobosukat  Dave Grohl személyében.A Nirvana ekkor leszerződik egy multilemezcéghez, a Geffenhez. Cobain így indokolja a döntést: "Elégedetlenek vagyunk azzal, ahogy a Sub Pop a Bleach terjesztését intézte. Nem jelent meg egyetlen hirdetés sem, a kölykök állandóan panaszkodtak, hogy a kisebb városokban nem kapható a lemez."

Bár a Sonic Youth tagjai állítólag kiokosítják a Nirvana zenészeit, hogy mit kössenek ki a Geffennel aláírandó szerződésben, viszont a Sub Pop urainak ceruzája vastagon fog: hetvenezer dollárt kérnek azért, hogy elengedjék a Nirvanát.

Az új lemezkiadótól félmillió dolláros előleget kapnak, ezért úgy döntenek, hogy a Geffen részére rögzítendő első albumukat végre nyugodt körülmények között, minden kapkodástól mentesen készítik el. A Nevermindra keresztelt lemezt egy lepusztult, a hevenes években épített stúdióban veszik föl. A technikai utómunkálatokra egy másik Los Angeles-i stúdióban kerül sor. Cobain már annyira unja a lemez keverését (háromszor keverik át), hogy végül odaadják egy profi mixológusnak.

Ha egyetlen szóval kéne megválaszolni a kérdést, hogy mi emelte a Nirvanát a kortárs punk-rock zenekarok fölé, akkor a válasz: A mesterkéletlensége. (Meg hogy jobb dalai voltak, naná.) A Nevermind dalai kendőzetlen borúlátással számolnak be egy nemzedékről, amelynek nincs más fegyvere a gitáron kívül.

A lemez megjelenése után azonnal megindul a lavina: két nap alatt eladják az ötvenezres próbanyomást, és az album a rakétaként ível föl a listákon, és egy hét alatt feljut a csúcsra. A Nevermind nyitódala, a Smells Like Teen Spirit egy generáció himnuszává lesz, a Nirvana meg olyan népszerűvé, akár a Beatles. Ezt a gombafejűekhez hasonló hisztériát jó adag öngúnnyal jelenítik meg harmadik kislemezük az In Bloom (fekete-fehér) videóklipjén, amelyen a Beatlest idéző öltözetben: öltönyben és nyakkendőben láthatók, sikongó lányok zsivajától kisérve.

A sajtó zenei forradalomról beszél, a zenekarra rázúdul mindaz, amit a sztárlét jelent. A média fokozott figyelemmel fordul Cobain magánélete felé. Felesége, Courtney Love a Hole nevű feljövőben lévő noise-rockcsapat attraktív énekesnője, akivel Cobain a Nevermind keverése idején, '91 nyarán ismerkedik meg. '92 tavaszán kelnek egybe. A sajtó analógiát keresve hamarosan újkori Sid and Nancyként kezdi emlegetni a párocskát (Sid Viciousről, a Sex Pistols tragikus véget ért bőgőséről és barátnőjéről, Nancy Spungenről van szó), különösen amikor kiderül: Cobain nem bírván elviselni állandósult gyomorfájdalmait és/vagy az őrületes közfigyelmet, a kábítószerhez nyúl.

Kicsivel gyermekük, Francis Bean Cobain megszületése után, a Vanity Fair nevű amerikai lap világgá röpíti a hírt, miszerint Courtney a terhesség alatt sem tagadta meg magától a heroint. A botrány óriási, a Cobain házaspár hónapokig csak felügyelet mellett lehet a saját gyermekével, és komolyan felvetődik, hogy gyám alá helyezik a kislányt.

A zenekari munka szempontjából üresjáratnak számító évben '92 decemberében a Geffen piacra dob Intesticide első pár ezer példánya Kurt Cobain szövegével jelenik meg, de ezeket gyorsan visszavonják, mivel a Geffen pertől tart: a fülszövegben Kurt keresetlen szavakkal elküldi a jó édesanyjába a Vanity Fair újságirónőjét, Lynn Hirschberget.

Gyermekének megszületése nyilván meghatározó élmény Kurt számára, hiszen a soron következő Nirvana-lemez címe, In Utero, azaz Méhben.
A lemezkiadó nagy-nagy csalódására esze ágába sincs egy második Nevermindot készíteni.

A koncerteken ekkor már (1993. szeptemberében járunk) Pat Smear a másodgitáros, aki a hetvenes években a Germs nevű klasszikus kaliforniai punkbandában pengetett.

Smeart láthatjuk a Nirvana 1993. novemberében, az MTV számára forgatott akusztikus koncerten is. Utólag belegondolva furcsa, hogy a Nirvana elvállalta a felvételt, hiszen az MTV pár hónappal korábban különösen aljas módon viselkedett az együttessel: a Nirvana zenészei egy élőben sugárzott díjkiosztó ünnepségen a Rape Me (Erőszakolj meg!) című nótájukat szerették volna előadni, mire az MTV vezetői azzal beszélték le őket erről, hogy ha eljátsszák a dalt, nem csak ők vehetnek búcsút az MTV képernyőjétől, de a koncertügynökségük többi zenekarát, így a Sonic Youth-i is száműzik onnan.

Akárhogy is, a Nirvana tagjai az unplugged felvétele előtt szorgalmasan gyakorolnak, és gondos előkészületek után választják ki azokat a dalokat, amelyek leginkább érvényesülni tudnak az akusztikus környezetben. Természetesen a lármás, gitárdús slágerek kiesnek, helyettük remek földolgozásokat iktatnak a programba saját szerzeményeik mellé.

Az Unplugged koncert óriási sikert arat (1994 őszén adják ki CD-n a hanganyagot) és mindenki biztosra veszi, Cobain úrrá lesz depresszióján, hiszen nagyszerű távlatok nyílnak meg a Nirvana előtt. A remények remények maradnak. Az 1994 elején elindult turné, amelyre minden jegy elővételben elkel, Cobain számára az utolsónak bizonyul. Márciusi, római koncertjük előtt Kurtöt korházba szállítják, ugyanis halálos adag nyugtatót vett be. Kimossák gyomrát és megmentik. Egy hónappal később Seattle-i otthonában már biztosra megy: szájába veszi vadászpuskáját, és szétlövi a fejét. Huszonhét éves volt, akárcsak Jim Morrison, Janis Joplin vagy Jimi Hendrix.

A világot sokkolja a hír. S persze rögtön megindulnak a találgatások, hogy miért tette. A csapdába került énekesnek számos problémája volt: küszködött a gyomrával, úgy érezte, felesége megcsalja régi barátjával, a Smashing Pumpkins-os Billy Corgannel: a sajtó előtt eltitkolták, de később kiderült, hogy római öngyilkossági kísérlete idején Cobain kezében a következő szövegű levél volt, feleségének címezve: "Nem szeretsz engem, és nem bírnék ki még egy válást az életemben". Túlságosan hirtelen, túlságosan népszerű lett a Nirvana, és Cobain nem bírta ki a nyomást. Seattle-i búcsúlevelét egy Neil Young idézettel zárja: "Jobb kiégni, mint lassan elmúlni."

Semmi-sem jelent nagyobb reklámot, mint a halál. Cobain öngyilkossága után a Nirvana-lemezek eladási mutatói az égbe szöknek: ezekben a hetekben minden harmadik, az Egyesült Államokban eladott lemez a Nirvana nevéhez főződik.

A Nirvana után a zenepiac már nem teljesen ugyanaz, ami volt. Korábban mereven elutasított, újító hangzású zenekarok százai kerültek be a nagy lemezcégekhez, és az egész rockzenei ízlés sokkal nyitottabbá vált, ami nagy eredmény. A punkzene és oldalági rokonai ellenkultúrából általánosan elfogadott zenei műfajjá lettek. A Nirvana együttesként jó válaszokat adott a kihívásokra: ne úgy emlékezzünk rájuk, mint amelynek vezére emberileg gyöngének bizonyult, hanem, ahogy erről a Muddy Banks koncertlemez tanúskodik: féktelen, őszinte koncertzenekarként, amely nem a társadalmi elvárásoknak igyekezett megfelelni, hanem azokat akarta magához alakítani. Ez egy kicsit sikerült is.